San José

Mielőtt elmesélném a mai nap történetét, el kell mondanom, hogy rájöttem (kis rásegítéssel), hogy itt NINCS FŰTÉS a házakban!!! NINCS FŰTÉS! Még egyszer elismételjem? Komolyan mondom. Semmi erre való alkalmatosság. Kispórolták a házakból az efféle dolgokat. Eddig nem hittem el, hogy télen is 15 fok a minimum, de így már elhiszem. Csak nem akarnak ők sem megfagyni. Nos, ez sokkhatásként ért.

Miután Esther, a munkatársam lemondta az utat San Joséba, Enrique szólt, hogy nála van két hely. Természetesen a két magyar srác nem kapta meg az sms-eimet, a telefonom más dimenzióban működik, napokkal később kapják meg az emberek az sms-eket, ráadásként hiába hívtam őket, nem is csöngött ki nekik... szóval itt toporogtak teljes menetfelszerelésben 10.30-kor az ajtó előtt, szegények.

Nos, nem telt el sok idő, Enrique is lemondta az utat, mondván, két lengyel lány helyett, hirtelen négy szeretne vele menni, nem baj, hogy nekünk már megígérte. Tele a hócipőm a spanyolokkal, az biztos, hogy soha semmit nem kérek tőlük többet. Ennyire könnyedén azért mégsem kellene venni a dolgokat. Mi több, nem is én kértem, hanem felajánlották, hogy elvisznek.

Így végső elkeseredésemben, már letettem a hosszú hétvége kellemes eltöltéséről, amikor is végre NAGY NEHEZEN megtaláltam a buszmenetrendet, egész véletlenül lehet csak rálelni a neten...

Így Nórival fogtuk magunkat és felültünk a 14.15-ös buszra, elmegyünk ketten is, gondoltuk, ennyi vacakolás után.

A busz úttalan utakon vitt, végül megérkeztünk egy csodálatos helyre, San Joséba, ami kicsit civilizáltabb volt, mint Cabo de Gata, tele kis fehér házakkal, sziklákkal, különleges növényekkel. Kalandos kedvünk a parton vezetett végig minket, sziklákon mászva, öblökön átkelve. Természetesen nem a strand felé indultunk el, így hatalmas sziklák között találtuk magunkat. Eldugott kis öblök, barna homokkal, ahol senki nem lát, vagy egy-egy pár tollasozik vagy napozik csak meztelen vagy monokiniben.

Most ágyba dőlök, a magyar-portugál meccs fáradalmait kell kipihennem, négy magyar és három portugál részvételével folyt a küzdelem a nézőtereken a nappalinkban. Hiába voltunk hangosabbak, az első gól lelombozott, na meg, nem is az volt a lényeg. De jó volt hallani a Himnuszt és a neveket kibogarászni a spanyol közvetítésből.
Jó éjt!

 

 

 

Köv. fejezet:

Ma churros-t ettünk Tania-val (aki közben megérkezett és ugyanolyan flúgos, mint előtte)

Churros: forrócsokiba mártogatott, hosszúkás lángosszerű képződmény:

 

Ezt a házat útközben láttam, csúnya, graffitis erkélyek:

Újabb

"Sokszor elmondták már, hogy nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá."
Selma Lagerlöf
...

A spanyolok nem szeretnek cipekedni...de hát ki szeret? Mi mégis csináljuk. Ők például nem hordanak táskát. Olyan jó kis, békebeli, kerekes, maguk-után-húzós táskát hordanak, ami nagyon csövesnek néz ki és csúnya, de legalább könnyű.

Tegnap összegyűltünk nálunk, a földön ültünk körbe és játszottunk, kártyát kellett húzni, minden szám mást jelentett, ez egy mexikói játék, volt, hogy rímeket kellett faragni, énekelni, megitatni valakit, sokat nevettünk. A két portugál fiú még mindig itt lakik nálunk, holnap Tania is megérkezik, éppen jókor, nézhetjük együtt a magyar-portugál meccset :)

Tegnap 5-re kellett menni megírni a spanyol szintfelmérő tesztet. Persze fél 6-kor még a tanár kisasszony a folyosó közepén tipegett hihetetlen magas tűsarkújában és piros alapon fehér pöttyös legyezőjével legyezgette magát, így lépett oda EGYENKÉNT minden diákhoz, hogy 'Tu?', 'Tu?', 'Tu?'... persze, nem voltam rajta a listán, pedig feljelentkeztem és e-mailt is kaptam, hogy csütörtök 5 óra. Várnom kellett még 30 diákkal egyetemben.

Végül egy óra múlva megtalált a listán, kipipált és eljöhettem. Nagyszerű!

Ami megemlítendő ezen várakozással kapcsolatban: ahogyan ott ültem, megsülve, fáradtan a földön egyszer csak elsétált előttem egy Tisza cipős egyén. Több se kellett, utánaeredtem :) először azt hittem, mégiscsak tévedtem, de végül nagy nehezen bemutatkoztunk Bécivel, aki Corvinus-os és Phd hallgató Almeríában. Így estére már meg is hívtam őket hozzánk az imént említett összejövetelre.

Reggel negyed 6-kor sikerült ágyba kerülnöm, 8-kor kelés. A munkában végre van valamirevaló tennivalóm, csütörtökön Nyíregyházára telefonáltam, újra aláírták velük az Erasmus-os szerződést és most kapóra jön nekik egy magyar itt, hogy mindent tisztázhassanak. Sok régi szerződést meg kell újítani, ezeken dolgozom most, e-maileket kell írni, plusz magukat a szerződéseket. Nem a legizgalmasabb munka ez sem, de legalább hasznos. Ramon már kérdezett a Miskolci Egyetemről, talán sikerül kapcsolatot kialakítani.

Most épp az ablakom alatt lapátolnak 0:05 perckor. Nagyszerű. Úgy látom, visszatért az útfelújító brigád.

Holnap San José-ba megyünk fürdeni, legalábbis remélem. Esther, a munkatársam, megígérte, hogy elvisz autóval. Gondoltam, hogy gubanc lesz benne, írt is nemrég, hogy mégsem jön, kedves. A héten kétszer váratott meg reggel és nem szólt, hogy nem vesz fel. Így maradt a buszon nyomorgás.

Valamelyik nap, délelőtt negyed 10-kor még fenn volt a Hold az égen. Nem is akárhol, majdnem teljes magasságában. A nap még akkor bújt ki a hegyek mögül. Érdekes látvány volt.

A büfében mindent végigettem mostanra és a végére kedvencem is lett. De a nevét elfelejtettem :) Pikáns ízű, paprikás, sajtos, sonkás szendvics-szerű képződmény, amit nem szabad leszendvicsezni, ez itt szent dolog, mást nem is árulnak a büfében! Pedig egy kis sült kolbász elkelne...o, ó.

Hétfőn nincs suli, nemzeti ünnep van.

 

 David (Portugália), Coral és Martha (Mexikó)

Fabian-nal (Mexikó)

 

Forróság

Elevenen perzselt lettem. Tegnap 35 fok volt, tegnapelőtt 33. Este is 26-28. Nem bírom.

Reggel 8-kor 21-et mutatott kinn a hőmérő, pólóban is melegem volt, szóval ilyen napok lesznek decemberben. Azt hittem a 20 fok körüli hőmérséklet kevesebb... de nem. Küldhetem haza a ruháimat és küldhetitek utánam, amit otthon hagytam, vagy bevásárolok :) ez jobban tetszik.

Még mindig nem vagyok 100%-osan meggyógyulva, az időjárás kikészít. Mi lesz velem, ha hazamegyek karácsonyra? Megfagyok.

Ma elment az áram, még jó, hogy villanytűzhelyünk van és a lap-topomnak nincs aksija :) De így legalább tanultam spanyolt és kidíszítettem a szobám végre.

Ma José-val és ifjabb Juan Carlos-szal reggeliztem, kérdezgettek, hogy milyennek látom a spanyolokat. Ők másabbak, mint a legtöbb spanyol. Visszafogottak, csendesek, még jó, hogy a munkatársaim, bár munkaidőben is szól a zene az irodában, meg néha az asztalon fetrengve röhögnek, nem értem min, de azon is nevetnem kell, ahogy rájuk nézek.

Amúgy csendesek tényleg. Szóval elmondtam, hogy a spanyolok általában hangosak és ezt nem bírom. De tetszik, hogy lazák, életrevalók, könnyedén vesznek mindent. Persze, ez nincs mindenhol így az országban, sőt, a városban sem, én egy egyetemet látok csak, de ahol pénz van, ott minden könnyebb, még ha sokat is kell dolgozni érte.

Az egyetemen max. 6-7 órát dolgoznak az emberek, akkor reggeliznek, amikor akarnak, akkor ebédelnek, amikor akarnak, napközben bankba mennek, bevásárolnak, száz cigiszünet...és így tovább. Persze, van, aki keményebben dolgozik.
A spanyol kultúra tetszik, a sokfélesége... bár még közel sem ismerem az ország legtöbb részét.

Azt mondták, túl feszültek vagyunk és ezt nem először kapom meg, mióta itt vagyok. Bár meséltek japán és koreai ismerősökről, akik napi 18 órát dolgoznak, a másik véglet.

Próbáltak nyugtatgatni, hogy biztos azért stresszesek a magyar emberek, mert nem süt eleget a nap az országban :) oké, fogjuk erre, mondtam. Így nekem is könnyebb. Ennek át is vihetjük az értelmét. Úgy is igaz lesz.

Pablo-val is beszéltem, aki még tavaly nyáron töltött nálunk pár napot, Romániából jött haza bicajjal és megpihent nálunk, most Madridban lakik. Október végén megyek hozzá. Ő is azzal jött, hogy túl sokat aggódom, miközben csak azt szerettem volna megtudni, hogy meddig maradhatok nála és, hogy lehet e repülőjegy dátumot változtatni. Szerinte ez aggódás. Ha rengeteg pénzem lenne, nem érdekelnének az ilyesmi dolgok. De így, mindent előre meg kell gondolni, ők ezt nem értik.

Le kellene engednem, talán.

Ma elkerültem idősebb Juan Carlos-t, kicsit furdalt a lelkiismeret a nap első részében, de annyira fájt a fejem (lassan két napja), hogy nem bírtam volna a bagószagot és a papírtömegeket.

Holnap Erasmus-os buli. Menni kellene. Marokkóról most lemaradok, mert Madridban leszünk, mikor a többiek mennek. Majd legközelebb.

"Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni.

Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve"

(Andrew Matthews – Élj vidáman!)

Mit gondoltok?

Napra nap és éjre éj

Jelen. Kicsit zsibbadtan, elcsigázva... csiga... csiga... "nincsen veszély csiga, nincsen veszély..." (Kispál)

A hétvége óta nem történt semmi különös. Beteg lettem, meggyógyultam. Már csak tizenhármat kell aludni és jön a szerelmem.

Végre adtak lencsefőzeléket a menzán, volt benne krumpli és zöldbab is. Annyi kaját adnak 5 euróból, hogy két napra is elég.

Nagyon-nagyon meleg van. Esténként 26 fok, tegnap napközben 35 volt. Alig bírjuk. Csak este mozdulunk ki. Ma kellemes volt a séta a városban. Egyre rövidebb utakat fedezünk fel a városközpontba. Már 5 percre csökkentettük a korábbi 20-at. Tania még mindig nincs itt. De ránk küldött maga helyett két portugál fiút, akik itt laknak ideiglenesen, amíg találnak szállást.

Majdnem kaptam egy tanári állást egy középsuliban. A főnököm küldött egy üzenetet, hogy ha érdekel, akkor hívjam fel a sulit, aminek a neve: Colegio Stella Maris és a Ramblán található, pálmafák alatt, jobb munkahelyet nem is választhattam volna. Egyetem mellett is tudtam volna csinálni. A suli előtt megtisztelte a talpam egy egykor jobb időket is látott kutyaeledel... akkora nyilván már más alakban hevert az úton, bizonyos biológiai folyamatokat megtapasztalva. Ebből gondoltam, hogy szerencsém lesz és bár ha büdösen is, de szerencsésen távozom majd egy másik állással gazdagodva.Szóval ott álltam kicsípve, sokkban már-már az igazgató ajtaja előtt, amikor a titkárnővel való kellemes beszélgetés közben kiderült, hogy egy évre keresnek tanárt. Szóval ennyi. Kicsit olyan megsemmisülős, fejfájós, leengedős...majdnem szájgörbülős pillanatok voltak ezek. De talán jobb is. A kis lelkem nem biztos, hogy elviselte volna, amint 34 gyerek, esetenként több, spanyolul karattyol, ki tudja miket, nekem vagy rólam. Három osztályt kellett volna tanítani, nem baj, hogy a spanyolom egyenlő Hollandia tengerszint "feletti" magasságával. Csak angolul kellett volna beszélni. Füstbe ment terv.

Nem gondoltam, hogy melegebb is lehet annál, ami fogadott szeptember 20-án. A ruhatáramat tekintve, egyre hűvösödő időre számítottam, így szinte semmit sem tudok hordani, a fejemet tekintve, a nyomás egyre nő belül és eddig a zaj kísértett, most a hőség.

Hétvégén lebarnultam kicsit. De hiába is próbálkozom, nem az igazi.

Már megszoktam a zajt, amennyire csak lehet. 0 óra 24 perckor jön az első kukás kocsi, majd fél órával később a második, majd reggel is jön egy. Örvendetes. De már nem túrják az utcánkat. Itt nem. A környezőket igen, mindenem poros, ahányszor arra járok. Azaz minden délután.

Esther, a munkatársam hoz és visz munkába, közben angolt gyakorol én meg próbálok nem nevetni. Hétvégén elvisz minket San José-ba. Rendes tőle, bírom.

Idősebb Juan Carlos kikészít, de már nem annyira bagószagú. Mindennap vele kell dolgoznom, amíg nincsenek rendben az Erasmus-os dokumentumok. Azt mondta, holnap végre elkezdhetjük a szerződések megújítását, azaz e-maileket kell majd írogatnunk egyetemeknek. Mégiscsak jobb, mint papírokat címkézni, válogatni, rendezni.

Három havi fizumat elutalták egy hete, ennek örülök, annak nem, hogy még nem ért ide. Rendesek, szeptember 21-én mentem először dolgozni. Kapásból volt egy munkaszüneti nap, múlt hét pénteken beteg voltam, plusz a hétvégék. És egész havi fizut kaptam. De még így sem sok.

Szerencsémre a "fizetési-morál" nem hasonló a "munkamorálhoz". Káosz. Az egyetemen még mindig nincs diákigazolványa az embereknek, sem jelszavuk az internethez. A héten lesznek a spanyol felmérő tesztek, hogy ki melyik csoportba kerül. Éppen ideje elkezdeni a spanyol tanulást.
Juan Carlos is megjegyezte ma, miután egy lemásolandó dokumentumot inkább kitépett a helyéről, minthogy elmenjen a fénymásolóig, hogy ez a "Spanish way of working"... ahogyan ők dolgoznak. Király. Csak én nem tudok eligazodni a kismillió partner intézmény között, amiket "szépen" rendszerezett hosszú évek alatt.

Vettem egy webkamerát, nem működött a gépemmel, visszavittem, visszaadták a pénz, kérdés nélkül. Otthon ilyen nincs, ha nem tévedek.

A magyar éttermet megtaláltam: Restaurante Kárpátia. De ki is derült, hogy megszűnt. Egyetlen reményem oda az emberi ételre.

Sajnos, vagy talán nem sajnos, átálltam az itteni életvitelre, bár még fejfájással jár. Suli után képtelen vagyok ébren maradni. Kint nagyon meleg van. Inkább alszom. 6-7 körül felébredek, általában fejfájással, mert közben benn is meleg lesz, ablakot nem nyithatok, mert bedilizek a zajtól. Újra fel kell öltözni, újra embert kell csinálni magamból és jöhet a nap második része. Ez azzal jár, hogy hajnal 2-3-nál nem bírunk hamarabb elaludni, viszont 8-kor kelni kell. Ami otthon egy isteni időpont, itt még sötét van és alig járnak emberek odakinn. De 9-kor már beindul a nagy meleg. Egész nap zombi vagyok, majd megint szieszta.

Egyedül az este 7-8-9-es időpontokat kedvelem a városban. mindenhol jó zene szól, az idő kellemes (ha az ember nem cipekedik) és minden nyitva van 10-ig. Máskor nem bírok megmaradni odakinn.

Esther azt mondta, Almería biztonságos. Ahányszor beszállok a kocsijába, majd ki, mindig lezárja az összes ajtót. Akkor komolyan is gondolta.

Az árak mérsékelten magasak.

A fejem pedig kong...mint egy harang a zsibbadástól, a fülemmel együtt. Ó, 0 óra 16, mindjárt jön az első kukásturnus! Azt még megvárom, utána alszom.

Cabo de Gata

Ma Cabo de Gata-t látogattuk meg, végre napsütésben, úgy nézek ki, mint egy rák...

                                         (itt fürödtünk, leereszkedtünk a hegyről:))