Megint...

Ha azért mondasz vagy teszel valamit, hogy valakit vagy valamit megszerezz, megtarts, befolyásolj vagy irányíts, az ok mindig a félelem, az eredmény pedig a fájdalom. A manipuláció egyenlő a szeparációval, a szeparáció pedig a szenvedéssel. Lehet, hogy a másik közben teljes szívéből szeret, de neked esélyed sincs, hogy ezt felismerd. Ha félelemből cselekszel, képtelen vagy befogadni a szeretetet, hiszen egy olyan gondolat fogságában élsz, ami arról szól, hogy mit kellene tenned a szeretetért. Éppen ezért minden aggodalmas gondolatod csak elszigetel a többi embertől. De amint megkérdőjelezed a gondolataidat, máris rájössz, hogy nem kell tenned semmit a szeretetért. Ez az egész csupán ártatlan félreértés, nem több. Ha szeretnél lenyűgözni másokat, és elnyerni az elismerésüket, olyan vagy, mint a hisztis gyerek, aki így kiabál: "Nézz rám! Nézz rám!" Az egész hajsza mögött valójában egy hisztis gyerek áll. Ha képes vagy szeretni ezt a gyereket és megölelni őt, a keresésnek vége szakad.

Byron Katie

Járatlan út

“Az egészséges elme nem más, mint a valósághoz való feltétlen ragaszkodás.

Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból. Azaz: megpróbáljuk tudatunkat oltalmazni a valóságtól. Erre különböző módszereket alkalmazunk, amelyeket a pszichiátria védekező mechanizmusoknak nevez. Mindannyian alkalmazzuk a védekező mechanizmusokat, így korlátozva tudatosságunkat. Ha lustaságból vagy a szenvedéstől való félelemből sikeresen védelmezzük tudatunkat, a világról alkotott képünk igen kevéssé fog hasonlítani a való világhoz.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

Meleg

Meleg van. Esténként 14-15 fok, napközben volt talán 20 is. Ha süt a nap, akkor elég egy póló. Még a bőrkabát is sok. Nem fúj a szél, mióta itt vagyok, úgyhogy nem hűti a levegőt. Ez jó.

Az ember valahogy tényleg boldogabb, ha süt a nap. Feltöltekezik. Van ebben igazság. A spanyolok ránk fogták, hogy azért vagyunk stresszesek és fehérek és olyan "ízetlenek", mert nem süt eleget a nap nálunk. Valami lehet benne.

Bár a szívem megint otthon maradt, ami darabját el is hoztam, az is egyesülni vágyik másik felével, a napsütés mégis jól esik neki... egy kicsit.

S mennyire jól esne, ha nem lenne magányos.

Örülök, hogy újra látom az ittenieket, de mindenki megy haza, hamarabb, mint én... Belgium után tudtam, hogy ebből jól már nem jövök ki. Megszeretek pár embert és aztán lehet, sosem látom többet őket. Mexikó kicsit messze van. És ha látom is őket, sosem lesz olyan, mint volt... Hihetetlen jó dolgunk van.

De már nem akarok integrálódni ebbe a "jódologba", mert tudom, csak dilemmákba és lelki tusákba vezet¸minden alkalommal.

Az otthont elhagyni is, de őket is... el kell hagyni. Mindig búcsúzunk...
Most egy időre elég volt a "közel engedni és azt elveszíteni" barátságokból :(

Hát, magamnak csináltam...

Nos, hogy írjak valami jót is. Tegnap elmentünk megnézni Nóri kézilabdameccsét, 10 góllal nyertek Granada ellen.
A buszon La Canada felé:

Transzparensek készítése közben:

 

Szurkoltam persze, de közben a telefon a kezemben, vajon kinek írtam? (hm)

Szurkolótábor :D egy része...

 

Nóriék csapata

A sztárral közös fotó :D

Utána elmentünk tapas-ozni, egy új bárba. Nagyon finomakat ettünk. Az a két szerény mennyiségű lé, tintó :D jól látjátok :D

Hasznos infó (nekem annyira nem volt hasznos) az egyetemi könyvtárban, ami itt állítólag a legjobb a környéken, semmit sem találtam. Alig van angol nyelvű könyv, de még történelem könyv is alig. Nemhogy kutatni a témámban... ah... kizárt. A város könyvtár ettől rosszabb, azt mondják. Nagyszerű.

Nem jó alig beszélni magyarul. Az ember társas lény. Egy idegen nyelven beszélni annyi szinte, mint a szükséges információkat megosztani valakikkel... ritkán több. Sosem tudnék külföldön élni. Vagy akkor bánatos lennék egész életemben. Szegény Magyarország... vagy szegény mi.

A bableves közepesre sikeredett :D
Ennyit elég is az infókból. Érdekes volt, ugye?

Pusz!

Volume 2.

Visszatértem. Nagy nehezen vettem magam rá, hogy írjak. Nem tudom, miért... annyi minden jár a fejemben... majd ha egyszer kiadom az élményeim, akkor összegyűjtöm a privát leveleket, úgy úgyis izgalmasabb lesz ;)

Ennyire rossz utam még sosem volt, mint a tegnapi Madridba és a mai Almeríába. Ha nem bánjátok, meg a Kedvesem sem bánja, inkább bemásolok egy-két részletet a neki írt levelemből, mert nem vagyok sztoriteller kedvemben, amit nagyon sajnálok. Felszínesen írni pedig vétek. Jobb, mint a semmi? Nem tudom.

Anyukám! Ne ijedj meg, attól, hogy mindezen dolgok megtörténtek tegnap, még épségben megérkeztem. És már a puha ágyamban vagyok.

2010.01.13.

" {...} Annyi mindent szerettem volna leírni, gondolkodtam az úton végig, meg történtek sorra az események, de nem jutottam el addig a gondolatig, hogy ettől már nem lehet rosszabb. Szóval akkor, annyira nem volt vészes, nem?

Tűrtem. Kicsi a bors, de erős. Csodálkoztam is magamon.

A mai utam akkor kezdett gyanússá válni, amikor egy szőke fa***na (*a szerk.:D)  bemondta a mikrofonba a beszállás előtt, a kapunál, hogy akinek egynél több kézipoggyásza van, az nem szállhat fel. Mellém csapódott egy lány, Olívia. Neki is kettő volt. Mondom, próbázzuk be. Persze, elvették az útlevelünket és pakolnunk kellett. Bár amilyen "kedves" volt az boarding-os csaj, még szerencsénk is volt. Egy nő ellenkezett és visszaküldték.

Szóval a zöld táskámat, ami tudjuk, hogy nem kicsi, belepasszíroztam a bőröndbe, ami amúgy is nagyobb a megengedettnél, pláne nehezebb is, felvettem a bőrdzsekim még a kabát alá, így befért, egy dobozt ott kellett hagynom, de üres volt. Olívia viszont sehogy sem tudta elrakni a dolgait, teletömtük a zsebem, meg a táskám, ami még fért, el is szakadt amúgy. És az ő válltáskáját, ami már üres volt, még belenyomtuk a bőröndöm hátuljába, ahol a húzóka van, oda pakolni se lehet elvileg. A nagy szívem! Az! ;) Üresen sem engedtek táskát felvinni, kézben sem. Bele kellett rakni mindent egybe.

Szóval felengedtek minket. Fönt meg mondták a légikísérők, hogy szét lehet pakolni a táskát. De akkor mire jó hogy egyet lehet felvinni? Ha fent úgyis 2 lesz belőle??? Azt mondta a csaj, hogy túl sok csomagot vittek az emberek. Nem baj, hogy minden hármas széken max ketten ültek. Tök sok helyen csak egy ember. Alig voltunk a gépen.

Szóval csak nem indultunk, csak nem… bemondták, Madridban havas eső esik, vihar van, kevesebb gép tud leszállni, úgyhogy várnunk kell. Utána 20 perccel bemondták, nem repülhetünk francia légtérben, mert sztrájkol a francia légiirányítás. Azaz, Afrika partjai felé fogunk repülni, jóval hosszabb menetidővel. De akkor már kezdett a fejem megfájdulni. Nagyon nehezen viseltem a repülést, a gyomrom főleg. Sosem hánytam még, de azt hittem, most vagy az lesz, vagy beájulok. Végül nem.

Még lenn mondták, hogy kapcsoljuk ki az öveket és odatolták a lépcsőt is, mert tankolt a gép. Jó, mi, hogy tudjunk repülni meg menekülni, ha robban? Vagy minek? Katapultálunk.

Végül 3 óra helyett 4 körülit repültünk, de nem mondtak egyszer se semmit, hogy hol vagyunk.

Többször is megrázott a gép, oké, ez még nem volt gáz. De utána be is mondták, hogy turbulenciába kerültünk, kapcsoljuk be az öveket. Nagyon rázott és nagyon-nagyon sokáig ereszkedett, akkor voltam rosszul. A végén annyira dobálta a szél, meg billegett, hogy már összeszedtem utolsó gondolataimat, de nem pánikoltam be. Csak meredtem magam elé. Aztán leszálltunk.

Ekkor hívni szerettem volna Pablo-t, de nem engedte a spanyol telóm. Ma reggel külön megkértem José-t, a munkatársamat, hogy töltse fel nekem és odaadom az 5 eurót holnap. És nem töltötte fel. De egy sms-t sem írt, hogy nem tölti fel vagy valami. Happy Movil Almeríában is alig van, állandóan keresni kell, hülye egy társaság. Azt mondták, ne is keressem, mert Madridban nem lesz.

Aztán a következő lépés: megpróbáltam bank automatával feltölteni a mobilom és nem fogadta el a spanyol kártyám :S azt írta, nem érvényes :( én ezt nem értem. Mondták az elején, hogy 15 eurót kell fizetnem, mert külföldi vagyok és ezt majd levonják, ha lesz rajta pénz. Megkaptam a fizum, nem vonták le. Utána is volt rajta 40 euró még elég sokáig. Nem vonták le. Megszüntették volna? Nem tudom. De elég rosszul kezdtem érezni magam, nem műkszik a telefonom, nem műkszik a bankkártyám. És már volt vagy fél 11. Azt sem tudtam, járnak-e még a metrók, hogy Pablo itthon van-e, hogy megvár-e.

Aztán mentem a metróhoz, be volt zárva az infó pult, tudod, ahol segítettek nekünk. Akkor majdnem elszakadt a cérna, hogy metró térkép nélkül képtelen vagyok idetalálni. Nem tudom fejből. Nagy nehezen találtam egy térképet a pult mellett.

Következő meglepetés: a 10 alkalmas jegy, amit még együtt vettünk nem működött, pedig nem használtunk el 10 alkalmat. Tutira nem.

Így hát vettem jegyet. Azon kívül, hogy mindenhol felújítanak és le vannak zárva a liftek és félreérthető a kitáblázás, viszonylag simán ment az utazás. Még sok ember volt az utcákon, így nem féltem annyira. A Quintana-nál feljöttem végre lentről és esett az eső. Szétázott a kabátom és a táskám. Tök másfele írta Pablo, hogy menjek, mint amerre legutóbb mentünk, vagy máshol jöttünk fel a metróból, én nem tudom. De ott még viszonylag könnyen ment, utána megkérdeztem egy bácsit, segített, meg is lett az utca, ahol Pablo azt mondta, forduljak jobbra. Fordultam is. Nagyon sokat sétáltam, kerestem a Plaza Maliciosa-t, emlékeztem, kis táblákra volt kiírva. Szétáztam teljesen. Sötét volt, egy lélek se volt az utcán. Jött egy nő, otthagytam a táskám, átszaladtam, megkérdeztem, nem akart megállni, nem akart válaszolni, azt hitte, valami bűnöző lehetek. Nagy nehezen kinyögte, nem tudja. Jöttek a rendőrök, meg akartam kérdezni, nem álltak meg, biztos nem láttak. A taxis látott, de akkor sem állt meg. Szóval felhívtam Pablo-t, jó pár euróért a magyar telómról és közölte, hogy balra forduljak annál az utcánál, amit emailben írt, hogy jobbra menjek… :( jófej. Így lett meg.

{...}

2010.01.14.

Már reggel van és nem akarok kikelni az ágyból, lassan indulnom kell a géphez. 15.35-kor megy és előtte akadt még egy kis dolgom, mivel tegnap a gépen hagytam egy könyvet, ami ráadásul könyvtári :( Az egy dolog, hogy fizetnem kell érte, de a súlyosabb dolog, hogy végre úgy éreztem, el tudom kezdeni a szakdogám ennek alapján és egyre több ötlet gyúlt a fejemben, amíg olvastam a gépen.

Betettem az ülésbe, tudod, az újságokhoz és ma reggel arra ébredtem, valahogy, hirtelen, hogy ottmaradt.

Most banánt és túró rudit eszek szíverősítőnek.

Kisütött a nap is, szerintem elindulok, ténfergek a városban kicsit. Álmodozom.

José és Dulce azt mondták, kijönnek értem ma Almeríában. De nem tudom. A telómat se töltötte fel, nem megbízhatóak ezek a spanyolok. Még szerencse, hogy Pablo az.

Jó lesz megint az almeríai szobámban lenni, legalább az csak az enyém és így a messzeségben még ad valami kis otthon érzetet, ahol nyugodtan lehetek.

Bár biztosan hideg lesz."

Bocsi, hogy erősen cenzúrázott :D Lásd: {...} Azért nagyjából leírja mily csodás események történtek velem tegnaptól fogva.

A mai repcsizés sem volt sokkal jobb. Annyira rázott a gép, hogy minden erőmmel kapaszkodni kellett az ülésbe és rámjött a sírás, nagyon féltem. Dobálta a szél a repülőt, láttam a szárnyait, ahogy remegtek, nem is kicsit. Megéri ez nekem?

Legújabb hírek: egy horribilis összegű villanyszámla és telefonszámla, amelyet nem tudunk mire vélni, hisz nincs is telefonunk, valamint alig vagyunk itthon. Első hónapban 32 eurós villanyszámla, következő hónapban ennek mintegy az ötszöröse :S holnap utánajárunk.

Holnap buli a görögöknél. Hát nincs nyugta az embernek ;)

A szobám a régi, otthonos. De csak lesek ki a fejemből és nem hiszem, hogy megint itt vagyok. Úgy fúj a szél, hogy mindjárt letépi a redőnyt. Félelmetes. Napközben egyébként meleg volt.

Március 5-én megyek haza végleg, március 6. spanyol nyelvvizsga. Április 12. szakdoga leadási határidő. Jah, előtte még március 16. idegenvezetős suli vizsga 34 ezer FT-ért. De jó. Akkor már csak tanulok rá. Utána vizsgaidőszak egy szigorlattal, majd államvizsga időszak. Tudom, titeket ez nem érdekel, nem is azért írom, csak naptár helyett ;)

Vigyázzatok magatokra és örvendjetek, hogy nem kell repülőre ülnötök és tengerparti széllel harcolnotok! Küldjetek nekem áldást, én küldök nektek...mit is... a túró rudiból nem adok :D mit kértek?

Feltöltekeztem otthoni szeretettel, ízekkel, illatokkal... meleggel... (indoor persze). S holnaptól indul a nemulasss... szakdogák és spanyol nyelvvizsgára készülés, na meg este fiesta ;)

Jó éjt! :*

Hírek

Hogy hírt adjak magamról...

Izomlázam van. Mostanában mindennap. vettünk kondibérletet egy hónapra és mivel nem vagyunk itt addig, ezért be kell hoznunk előre a majdan karácsonyi lakomázással és szilveszteri dajdajozással töltött időt, mindennap edzés van.

Ezért sem írtam. De legalább jól alszom, erőre kapok. Léleknek, testnek egyaránt kiváló. A sportkomplexum hatalmas, uszoda is van benne különféle szaunákkal, pezsgőfürdővel, egyszer voltam úszni, ki is úsztam magam rendesen. Eszembe jutottak a régi szép idők, Kata, amikor olyan volt, mint egy kis béka, evickélt, levegőért kapkodva, de csinálta, ment, ment... :) Szép idők voltak. A víz a gyomromban, az úszószemüveg nyoma a szemem körül, állandó jelleggel, a finom szendvicsek, a benti meleg és hogy télen is jártunk mindig, mindig. Rengeteget leúsztunk egy nap, gyorsaságomat növelte, hogy cápát képzeltem a medencébe, sok volt anno a Baywatch-ból, azt hiszem. Anya meg Apa meg vártak, úsztak... Hmm... még számos emlék visszatér... Jó volt gondolkodni. Úszás közben lehet igazán. Az ember egyedül van teljesen a gondolataival.

No de, vannak különböző órák, mindig, mikor odaérünk, aarra állunk be, amire szeretnénk, van egy hatalmas tábla, kiírják melyik teremben mit lehet csinálni.
Végigpróbáltam már majdnem mindent, a biciklis órát még nem mertem, mert a görög lányok, akikkel járok, nagyon edzésben vannak és mégis kifulladnak. Van tánc, aerobik, hastánc (na, ezt nem fogom kipróbálni), zenés súlyzós erősítés (a múltkor kitikkasztott), fel sem tudom sorolni miket lehet még csinálni, a  lényeg, hogy mind zenés és sokan vagyunk, így élmányszámba megy.

A kedvencünk a Body Cobat, boxolós-rúgós, egy-percre-sem-megállós, állandóan-ugrálós, nagyon intenzív egy óra. Ma egy fiatal csajszi volt az edző, már 20 perc után kezdtem érezni, hogy eltel vagy 2 óra hossza :D de azért kibírtam.
Ezen felül van egy külön konditere, ahol egy részen körbe van téve pár gépezet, piros és zöld lámpa mutatja, hogy mikor mehetünk, mert annyian vannak, hogy sorba kell állni. Nagyon jó, mert az ember nem unja meg a gyakorlatokat, bizonyos idő után piros a lámpa és akkor menni kell a következő gépre.

Nos, ebből elég is ennyi. De legalább tudjátok, mért nem írtam.

Múlt héten elmentünk kirándulni a munkatársammal, Javier-rel és  Dulce-vel, Bécivel. Granada tartományban van egy szép kis falu: CALAHORRA. A képek megszerzése még folyamatban van. Ellátogattunk Guadix-ba is, ahol rengeteg barlanglakás található.

Ezen a hétvégén valószínűleg Granadába megyünk ismét, mert magyar találkozó lesz ;)

December 11. spanyol vizsga. Ez a nő még mindig hihetetlen, már az összes últ időt megtanultuk, holnap befejezzük az összes jelent. Azt hiszi zsenik vagyunk. HA megtanulom a vizsgára, az is leszek. Ha kellően lassan beszélnek hozzám, akkor már megértem a dolgokat, elmondani több időbe telik, mire kigondolom a nyelvtani szabályokat.

Megérkezett a 2 hónapja várt új munkatárs, akivel az igazi projectet csináljuk majd, amiért idejöttem. Holnaptól kezdve beindul a nagy meló, így már nem lehet majd munka közben spanyolt tanulni. Pedig úgy belejöttünk José-val, a munkatársammal, ő spanyolban segített, én angolban neki. Legújabb hobbija, hogy magyarul tanul és kiragasztgatja mindenhova az irodában amiket tanult, hogy jobban lássa. Már mondja mindig, hogy KÖSZI :) Egyébként három nyelvet tanul egyszerre jelenleg, a magyar a negyedik, úgy hobbi képpen.

Közben volt egy-két buli, nem emlékszem mennyi :) Bécinél többek között. Valamint Paco egyik barátjának házában (Paco Nyíregyházán volt Erasmus-os). Odaértem és rámcsodálkozott a tulaj-fiú, végül kiderült, ott lakhattam volan először, ha nem mondok nemet. Fényképekről nem tűnt bíztatónak a lakás. De nagyon szép és otthonos és a környék gyönyörű, az óvárosban van. Már kicsit bánom, sőt eléggé, hogy nem mondtam igent. De már valamiért így kellett lennie. Jó nekem a vasút mellett, csúnya, de jó :D  Mióta itt van ay equador-i fiú, nem tudom mondtam-e, hogy van egy új lakótársunk, azóta nem jó annyira, mert a nappali az ő szobája lett, zárható egyébként. TV-vel, mindennel. És előszeretettel eszik más étkeiből. Embere válogatja.

December 16-án megyek haza. 17-én felolvasóest Kautzky Armanddal.

Jövő héten hétfőn-kedden senki sem dolgozik, mily meglepő, nemde?

Mostanában 20 fok körül van a hőmérséklet, esett egyszer az eső, meglepődött mindenki, nem szokott.

Írok még!

Üdv.!