Re

						A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.

"Ahol szeretünk, ott az otthonunk - az otthon, melyet lábunk elhagyhat, de szívünk sohasem." 

 
Oliver Wendell Holmes

Megint...

Ha azért mondasz vagy teszel valamit, hogy valakit vagy valamit megszerezz, megtarts, befolyásolj vagy irányíts, az ok mindig a félelem, az eredmény pedig a fájdalom. A manipuláció egyenlő a szeparációval, a szeparáció pedig a szenvedéssel. Lehet, hogy a másik közben teljes szívéből szeret, de neked esélyed sincs, hogy ezt felismerd. Ha félelemből cselekszel, képtelen vagy befogadni a szeretetet, hiszen egy olyan gondolat fogságában élsz, ami arról szól, hogy mit kellene tenned a szeretetért. Éppen ezért minden aggodalmas gondolatod csak elszigetel a többi embertől. De amint megkérdőjelezed a gondolataidat, máris rájössz, hogy nem kell tenned semmit a szeretetért. Ez az egész csupán ártatlan félreértés, nem több. Ha szeretnél lenyűgözni másokat, és elnyerni az elismerésüket, olyan vagy, mint a hisztis gyerek, aki így kiabál: "Nézz rám! Nézz rám!" Az egész hajsza mögött valójában egy hisztis gyerek áll. Ha képes vagy szeretni ezt a gyereket és megölelni őt, a keresésnek vége szakad.

Byron Katie

Járatlan út

“Az egészséges elme nem más, mint a valósághoz való feltétlen ragaszkodás.

Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból. Azaz: megpróbáljuk tudatunkat oltalmazni a valóságtól. Erre különböző módszereket alkalmazunk, amelyeket a pszichiátria védekező mechanizmusoknak nevez. Mindannyian alkalmazzuk a védekező mechanizmusokat, így korlátozva tudatosságunkat. Ha lustaságból vagy a szenvedéstől való félelemből sikeresen védelmezzük tudatunkat, a világról alkotott képünk igen kevéssé fog hasonlítani a való világhoz.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

Meleg

Meleg van. Esténként 14-15 fok, napközben volt talán 20 is. Ha süt a nap, akkor elég egy póló. Még a bőrkabát is sok. Nem fúj a szél, mióta itt vagyok, úgyhogy nem hűti a levegőt. Ez jó.

Az ember valahogy tényleg boldogabb, ha süt a nap. Feltöltekezik. Van ebben igazság. A spanyolok ránk fogták, hogy azért vagyunk stresszesek és fehérek és olyan "ízetlenek", mert nem süt eleget a nap nálunk. Valami lehet benne.

Bár a szívem megint otthon maradt, ami darabját el is hoztam, az is egyesülni vágyik másik felével, a napsütés mégis jól esik neki... egy kicsit.

S mennyire jól esne, ha nem lenne magányos.

Örülök, hogy újra látom az ittenieket, de mindenki megy haza, hamarabb, mint én... Belgium után tudtam, hogy ebből jól már nem jövök ki. Megszeretek pár embert és aztán lehet, sosem látom többet őket. Mexikó kicsit messze van. És ha látom is őket, sosem lesz olyan, mint volt... Hihetetlen jó dolgunk van.

De már nem akarok integrálódni ebbe a "jódologba", mert tudom, csak dilemmákba és lelki tusákba vezet¸minden alkalommal.

Az otthont elhagyni is, de őket is... el kell hagyni. Mindig búcsúzunk...
Most egy időre elég volt a "közel engedni és azt elveszíteni" barátságokból :(

Hát, magamnak csináltam...

Nos, hogy írjak valami jót is. Tegnap elmentünk megnézni Nóri kézilabdameccsét, 10 góllal nyertek Granada ellen.
A buszon La Canada felé:

Transzparensek készítése közben:

 

Szurkoltam persze, de közben a telefon a kezemben, vajon kinek írtam? (hm)

Szurkolótábor :D egy része...

 

Nóriék csapata

A sztárral közös fotó :D

Utána elmentünk tapas-ozni, egy új bárba. Nagyon finomakat ettünk. Az a két szerény mennyiségű lé, tintó :D jól látjátok :D

Hasznos infó (nekem annyira nem volt hasznos) az egyetemi könyvtárban, ami itt állítólag a legjobb a környéken, semmit sem találtam. Alig van angol nyelvű könyv, de még történelem könyv is alig. Nemhogy kutatni a témámban... ah... kizárt. A város könyvtár ettől rosszabb, azt mondják. Nagyszerű.

Nem jó alig beszélni magyarul. Az ember társas lény. Egy idegen nyelven beszélni annyi szinte, mint a szükséges információkat megosztani valakikkel... ritkán több. Sosem tudnék külföldön élni. Vagy akkor bánatos lennék egész életemben. Szegény Magyarország... vagy szegény mi.

A bableves közepesre sikeredett :D
Ennyit elég is az infókból. Érdekes volt, ugye?

Pusz!