Colors Glow

http://www.gigacrate.com/Music/MusicDetails.php?id=45149

Idő

Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk. 

Jodi Lynn Picoult

Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tűnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.

A férfi fán terem c. film

Otthon

Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon. 

Wass Albert

1 hónap

Eltelt egy hónap. Történt jó pár dolog és láttam is jó pár dolgot, volt ami meglepett, mégsem emlékszem rá. Sok helyen jártam már, igazából befogadó képesebb lettem, ha van ilyen szó. Rengeteg hely várat még magára és talán ez így is marad, de az elérhető közelségben lévők már nem igen lepnek meg. Főleg Brüsszel nem. Bár érdekes módon Európa fővárosában kell találkoznom szélsőséges esetekkel, amiket más átlag európai országban nem igen látnék. De mi számít átlagnak?

Olyan szimpatikus volt mindig, hogy a belgák kicsit olyanok, mint mi. Kevesebb élet van bennük első látásra, másodikra se sokkal több, de nem reménytelenek. Azonban most, itt Brüsszelben sokszor eszembe jutnak az almeríai élmények. Nagyon nehezen viseltem, hogy a spanyolok mennyire hangosak voltak, a fejem meg tudott fájdulni pár perc alatt a buszon való ordibálástól, igazából nem ordítottak, csak beszélgettek, nekem volt túl hangos. De nem csak az emberek, Spanyolországban MINDEN hangos volt nekem. Amikor legutóbb itt voltam Belgiumban, olyan nyugodt kis életem volt, ha hangzavar támadt a kisvárosban, azt mi okoztuk.

Most meg ez a rengeteg féle nemzetiség felborítja a kis világomat. Sokat vagyok egyedül, sokat gondolkodom, mélázok, sétálok és mostanában már be kell fogni a fülemet is, annyira nem bírom. Miért jó az, hogy ha az egész busz hallja, hogy mit beszélsz? És kiváltképpen zavaró tud lenni, ha az a nyelv érthetetlen számodra, akkor ez nem beszéd, hanem zajjá minősül át, mostanában minden utamon van szerencsém egy ilyen emberhez. Szó szerint kiabál. De általában többen kiabálnak,a világ létező nyelvein, ma oroszul és spanyolul, más napokon máshogy. Ha az utcán vagyok, elmegyek onnan, minél messzebbre, de a buszon? Hol vannak a jól nevelt, nyugodt kis szerény belgák? Nehéz megtalálni őket a tömegben.

Brüsszel egyébiránt szép. Egyre több szép helyet fedezek fel benne és az idegenek lakta részek is szépek, kifejezetten. Csodás épületek vannak, de a hétköznapi lakóházak többsége is különleges. Még mindig frusztrál a tény, hogy vigyáznom kell kivel állok szóba. Elkerültem az arab pillantásokat, de ma reggel például egy tisztességesnek tűnő 40 körül emberrel elegyedtem szóba a buszmegállóban, csak ketten voltunk és már régóta vártunk. Beszélt spanyolul, oké, miért ne? Megvitattuk a buszt, majd egyből rátért, hogy Albániából jött és nincs felesége. Ezután elkezdte dicsérni a szemem, na, akkor már tudtam, hogy mondhatok neki bármit. A suliban is mindig ezzel jönnek, talán ritka náluk az ilyesmi :D

Szóval hiányolom a belgákat.

Közben beindultak az edzések, a francia órák továbbra is stand-up-comedy-ként mennek, csak röhögni megyek, az anyag, amit tanulunk, minimális. A kislányokkal, akikre heti kétszer vigyázok, többet tanulok sokkal. Már szinte mindent megértek, magamtól beszélni még mindig gondot okoz és egyre inkább mixelem a spanyollal a franciát, ami nem jó. A kislányokkal ma már a köröm festésig is eljutottunk, ez egy veszélyes pont, innentől nincs megállás, előző tapasztalataimat figyelembe véve. Folyt a körömlakk lemosó, mindenem piros volt, azt hiszem, a smink a következő. Persze, mindig a legkisebb viszi a prímet. Legutóbb semmiképp sem akart aludni, azt mondja, meséljek… na igen, meséljek franciául, mondom neki, mesélj te! Nem, az nem jó. Oké, elkezdtem olvasni a mesekönyvet, de csak folyton azt hajtogatta, hogy nem jó, nem jó… hehe… van még mit alakítani a kiejtésemen, így hát átvette a vezető szerepet és ő mesélt nekem, majd, mint aki jól végezte dolgát, letette a könyvet és aludtunk is, persze, betakart engem is. A tánc sosem marad el, karaokee, fogócska.

Az idő a nagy melegből hirtelen hűvösre fordult, eső, szél. A szél a legnagyobb ellenségem. A lakás ragyog, holnap jön a szerelmem, na meg én is ragyogok egyelőre, majd biztos holnap reggel 6-kor is fogok, amikor elé megyek.

Voltam moziban a munkatársaimmal, aztán koktélozni, jól eláztunk. Ellátogattam újra Brugges-be, felelevenedtek a régi emlékek, de jó is volt. Antwerpent említettem már. Ott is jártam, Krisztiékkel. Ők egy magyar család, sályiak voltak valamikor.

Brugges

 

____________________________________________________________________________



Brüsszel



Brüsszel



Az” ismerősnek vélt arcokat látok”-szindróma megint kezdetét vette, azt mondják, ez olyankor van, ha az ember nagyon hiányolja az otthonát. olyan embereket vélek felfedezni idegenekben, akik pedig nem is a mindennapi életem szereplői, hanem régi osztálytársak például, fura.

A suliban egyre több a munka, rengeteget kell készülnöm, a „gyerekek” hallgatnak rám, ügyesek nagyrészt. Érdeklődnek, kénytelen használni az angol tudásukat. Holnaptól őszi szünet. ide nagy mosoly jelet képzeljetek!

Valahogy még a csepergő esőben is van valami romantikus itt, még reggel fél 8-kor is, iskolába menet, amikor még mindig sötét van. 9 körül világosodik, nagyon nehéz felkelni. próbálom magamévá tenni az életérzést, amit egy idegen város adhat, minden lépcsőfokán a megismerésnek. Ezt mindig szerettem. Az első napokat sosem. De amikor ismerőssé válnak az utcák, amikor tudod mit, hol találsz, akaratlanul is kezded megszeretni, ez tán bennünk van. Elejétől kínosan törekedtem arra, hogy állandóságot teremtsek minél hamarabb és ha nem ment rágódtam rajta napokat. Viszonylag hamar sikerült. Már jó ideje megvan a napi rutin, nem igen akartam eljönni otthonról, a megszokott világomból és ezzel valamennyire ellensúlyozom, hogy ilyen hamar megszokok és elrendezek mindent. Így viszont hamarabb is leszek túl a megszeretésen és megunáson. Na, reméljük nem.

Nem újdonság, hogy Magyarországon kívül, mindenre azt mondom, élhetetlen számomra. Brüsszel ezen kerülete biztosan és sok más is. De találni szép helyeket is, már ha a szépség képes az embert kárpótolni az otthonáért. Keresem az utam, de jó lenne már megtalálni, mert egyre fárasztóbb, néha aggasztó, máskor pedig már az olyan mindegy kategóriába sorolható, csak menjek haza, legyen egy kis házam, egy kis kutyám és a vackom, ahova bebújhatok. Közel a szeretteimhez. Itt nem sok vagyok, ott Veletek, teljes ember.

Ez is jó valamire, valamiért ide kellett jönnöm, várom, hogy kiderüljön ;)

Ez a mai bejegyzés nem sikerült olyan mélyenszántóra, mint látjátok, nem pörögnek úgy az események. Sokszor azt hiszem, unalmas az életem itt, de aztán mindig rájövök, hogy lehet változtatnom kellene a szemléletemen. Egy hónap alatt berendezkedni, kiismerni magam egy új városban, idegen nyelven, új emberek között, azért lehet, hogy gyors tempó. Vagy nem? Támaszt találni nem volt elég, de nem is igen akarok. Túl sok embert szerettem meg és engedtem el az ösztöndíjak során, úgy érzem, a szívem tele és azokat szeretném szeretni minden erőmmel, akik szépen kibérelték ott a helyüket az évek alatt. Persze, joggal mondhatjátok, hogy a szív mindig tágítható, nincs megszabva hányan férnek bele. Én nem keresem az új embereket, pedig az egyetlen módja, hogy vidám és boldog legyek az az, ha nagyszerű emberekkel veszem körül magam. Remélem, megtalálnak majd.

Jó éjt!

Antwerpen