BRÜSSZEL 2010.

Sziasztok! 

Régen írtam már és a spanyol kalandjaimat be sem fejeztem. Pontosan azért, mert túl kalandosra sikeredett a vége, valamint közrejátszott benne a két szakdogám megírása, leadása, az idegenvezetős OKJ vizsga letétele, a spanyol nyelvvizsgázás, és a két államvizsga is... két hónapon belül...többek között. Itt nem említettem, hogy mindezek előtt közvetlenül ellátogattunk még Marokkóba :) egy kicsivel több, mint egy hetes túrára, nem ám utazási irodával, magunktól! Életre szóló élmény, de nem mennék vissza 5 percre sem. Elraktározom a tapasztalatokat, még kell pár év, hogy széppé fakuljon, azért összességében jó volt komppal átkelni a Földközi-tengeren 9 óra alatt, majd átmenni a szögesdrótos határon Nadorban, 9 órát ismét csak buszocskázni Fes-ig, megtalálni a többieket, majd nekivágni a  sivatagnak. Ott aztán tevegeltünk és szabadban aludtunk, szkarabeuszok között, a buszon árucsempészekkel utaztunk és csak kétszer akart a marokkói rendőralakulat felelősségre vonni vélt dolgokért, plusz nem akartak visszaengedni Spanyolországba, mert egy Vlagyimir nevű, magyar nemzetiségű (ilyen névvel) a bátyámnak vélt embert kerestek rajtam. Túléltük.

Azóta szereztem némi munkatapasztalatot, egy diplomát :) és egy újabb lehetőséget, hogy Belgiumba utazhassak, ezúttal Brüsszelbe.  

A Comenius tanárasszisztensi pályázat ösztöndíjasaként egy brüsszeli középiskolában fogok angolt tanítani. Négy napja érkeztem meg. Azóta is számtalan dolog történt, az egyre növekvő olvasói elégedetlenség vitt arra, hogy le is írjam őket. 

Szombaton érkeztem, szokatlanul zökkenőmentesen, kevesebb súllyal, mint a megengedett, semmi cipekedéssel és kétségbeeséssel. Eddig ilyen még nem volt. Na igen, az évek, meg a rutin :)

Azt, hogy ilyen kellemesen telt az első napom (annak ellenére, hogy nem szerettem volna eljönni, mindent otthagyni, amit felépítettem, tudom jól milyen érzés ez és nagyon utálom, soha többet nem akartam megismételni az életben... de hát Brüsszel az csak Brüsszel:) szóval annak köszönhető, hogy Ugo, egy kedves sosem látott ismerős munkahelyi berkekből, eljött értem a reptérre, nem keveset, kb 180 km-t autókázva értem, majd haza is. Az ultra hiper-szuper modern kocsijában míg én azzal viccelődtem, hogy miért keresget annyit egy bizonyos rádióadást, rávilágított, hogy az a GPS. Ok. Házhoz hozott, Gianluca már várt rám. Olasz lakótársam van, nem volt könnyű rátalálnom. Mindig énekel és tésztát főz, jó arc.

Egy másik kedves HP-s ismerős, Csabi (üdv ezúton is) segítségével tudtam szállást szerezni. Bár benne van a szerződésben, hogy segítenek a suliban, sőt szállást biztosítanak, ez nem így történt. Szépen magamra hagytak, míg kitörő örömmel olvastam a Svéd- és Írországba ment magyar lányok hozzászólásait, miszerint a tanári kar rendezte be nekik a szobát nagy gonddal és hogy a mentoruknál laktak egy hónapig.

Megérkeztem hát egy nem a legjobbnak mondott brüsszeli kerületbe, a 24 emeletes házikó 9. emeletén lakom kilátással az ember által tákolt kalyibákra. Alább:

Európa Parlament és egyéb nyalánkságok csillannak meg a távolban. A ház alatt bolt, pizsamában járunk le. 300-400 méteres körzeten belül gigantikus sportcentrum, négyféle bank, fodrász, soknemzetiségű éttermek, pub-ok, boltok, kirakodó árusok, 6 féle buszmegálló. Az árak a csillagokban... amiket mellesleg nem látni :( Az ég lilás-rózsaszín a felhőkarcolók felett, szépnek szép, csak éppen az szmog. Szóval az árakat majd leírom, ha én magam is képes leszek erről tátott száj nélkül beszélni. Több, mint képzelnétek :S

Lassacskán indultam el felfedezni a környéket, sötétben nem (első este a sötétséget fokozta az alakok még sötétebb kiléte). Tudjátok, mint a kutya... elszalad, megjelöli a területet, majd vissza... így haladok lassan.

Kissé magányosan. Különösképpen nem fűt a vágy, hogy emberekre mosolyogjak, akiket a sors az utamba sodor. Kénytelen vagyok. Néha ennek utólag örülök. Nem könnyű. A régi barátaimat szeretném. Az otthonomat. Soha többet nem szerettem volna eljönni. No de...

A lényeg, hogy éppen szerethetőek a kis belga házak, leszámítva a felhőkarcolókat, a sok kendős asszonyt és fekete embert. Nem mintha zavarnának, csak belgákat nem látok tőlük. A helyzet megítélésében problémákba ütköztem, minthogy nehéz eldönteni, hogy az Unió központja az utolsókat rúgja-e, ahogyan az testközelből világosan kivehető vagy ez csak a látszat és valami igen hatásos taktika első felvonásainak vagyunk tanúi. Nem tudom. Mindenesetre Brüsszel boldog-boldogtalannak otthont ad. Ha a bevándorlókat valamiért hazahívnák, itt nem maradna senki. Vagy legalábbis elnevezhetnék csendes városnak. Könnyedén kapnak ideiglenes lakcímet vagy állandót, a munkanélküli segély 1100 euró körül mozog. És ezek az emberek nem is EU állampolgárok, akikről szó van. Hozzáteszem, nekem nem adtak bankkártyát egyik bankban sem, csak ha van ideiglenes lakcím bejelentőm, ami jó pár hetet igénybe fog venni. Brüsszel nem belga többé és lassacskán nem is szép többé. Úgy jöttem ide, hogy meglátom benne a szépet, igyekszem. Nem haragszom rá és nem vetem meg, értetlenül állok előtte.

Az utcákat egyre szűkítik mindenhol. A közlekedés káosz. Mikor megérkeztem az az érzés fogott el, amit Marokkóban éreztem. Forgatag az utcán, fejkendősök, kirakodás, török árusok, este 10-kor is nyitva a nagyobb haszon reményében, szagok, illatok keverednek. "Persze a szagok győztek most is, de jók voltak az illatok is..."

A zebrán úgy kell visszahúzni a lábam, akkor is, ha nekem van zöld, szorítani a táskám, nem létesíteni szemkontaktust vöröses hajú világos bőrű lányokra kiéhezett arabokkal, még elbambulásból sem. Nem volt biztató. Ha a szép kis, tipikus belga házakat nem láttam volna és a mértani pontossággal megszerkesztett utcákat, (még ha szemetesek is)  nem hittem volna el, hogy Belgiumban vagyok.

Ezek után az iskola sem jelentett felüdülést bevándorlók tekintetében, lévén az első osztályban, ahova bementem, egy belga sem volt. Volt viszont két török lány, egy marokkói, egy tunéziai és egy afgán fiú. Angolul nem beszélnek, örülnek, ha franciául megtanulnak. Így fogok angolt tanítani.

Az iskola képe talán ijesztőnek tűnhet elsőre, de nem aggódom egy pillanatig sem, még nem volt helyzet, amit nem oldottam volna meg... valahogy :D

A buszról leszállva már hallani a tanárnők kiabálását, amint minden sarokról próbálják visszatartani az éppen ellógni készülő gyerekeket. (14-től 22 éves gyerekek :)) 
Az iskola előtt újabb tanár, próbálja betessékelni a kifelé szökő vagy bemenni nem akarókat. Csodálatos, hogy azon a rövid útszakaszon hányszor fordul meg a jó nebuló fejében, hogy mégsem ez lenne az ő életcélja. De szegényeket mindig megakadályozza valaki a távozásban. Külön tanárt alkalmaznak arra, hogy a szünetekről visszaterelje a diákokat az osztályokba. Nos, ezek a tanárok inkább néznek ki kidobó bácsiknak, velem kedvesek voltak. A visszaterelés szó helyett a mentorom a PUSH kifejezést használta, hogy kicsit árnyaltabb értelmét adjam a szituációnak.

Két épülete van a sulinak, egymástól 10 perc sétára. Első nap eltévedtem, mondanom sem kell. A titkárnő konyhaasztalnál ül és támla nélküli kisszéke van. Tanári szoba nincs, a tanárok jófejek. A diákok akkor mennek iskolába, amikor felébrednek, az igazgató ma pl azért veszekedett egy anyukával, mert most jutott eszébe a lányát beiratni, október 6-án. Hát ilyen ez. Egyébiránt nagyon kedvesek a diákok, amit tudnak angolul azt előszeretettel kiabálják utánam a folyosón, ez nem terjed ki többre a : Nice to meet you-nál és az I speak English-nél. Nekem tetszenek.

Bátrak voltak, nagy nehezen megkérdezték hány éves vagyok, honnan jöttem. Azt hiszem, meg kell tanulnom franciául. Végül bemutattak Gaby-nak, aki egy velem egyidős tanár lehet, nagyon vagány, elbánik 23 bevándorló gyerekkel is :) Mivel nagyok az osztályai, főként vele fogok dolgozni, megosztjuk majd a csoportokat és kommunikációt kell gyakorolnom a gyerekekkel. Turizmust tanulnak ezek a felsőbb osztályok, szerintem nem lesz gond. Játszani és beszélgetni mindig szeretnek, azt érdekessé lehet tenni. Max. 16 órát taníthatok így bőven marad(na) időm másra is. Voltam pl. két órán, ahol franciául tanították a hollandot, de felajánlották ennek a fordítottját is, ez örvendetes, nemde?

Ma "welcome day" volt, ahol csak franciául beszéltek, nagyjából megértem a dolgokat, részletekbe menően nem, megszólalni meg pláne nem. De kénytelen leszek lassan. mindenhol spanyolul beszélnék, nem értik, sok helyen az angolt sem, ha franciául mondom, akkor a kiejtésem nem értik... így hát hiába próbálkozok négy nyelven, nem jutok előre. Marad a metakommunikáció, az jól megy.

Végre vettem bérletet, így bejárhatom a várost, sikerült eltévednem a metrón már kétszer, a sight seeing varázslatos volt alulról, most már szeretném felülről is megnézni Brüsszelt. 

Keddenként és csütörtökönként 3 tündéri kislányra fogok vigyázni, házit csinálunk együtt, fürdés, vacsi, alvás. Nem tudnak csak franciául, de jól elbeszélgettünk elsőre, kulcsszavak: Lady Gaga, Hanna Montana... a 4 évesnél Lulu-nál pedig a puszi a kommunikáció  :) azt hiszem, szeret engem.

Hétvégén Emilie-hez megyek Charleroi-ba, ott találkozom két Comenius-ossal is, egy szlovák lánnyal és egy lengyel sráccal, ma ismertem meg őket. Brüsszelben én vagyok egyedül Comenius-os és Belgiumban én vagyok egyedül magyar asszisztens.

A héten még csak figyelem az órákat, jövő héttől indul a banzáj.

Végeredményben tetszik itt, szeretnék már végre elmenni a Grand Place-re és a szép helyekre, hogy kicsit megnyugodjon a lelkem. Sokat nézelődöm, magamba szívom a látottakat. Nem is tudom mit fogok már kezdeni ennyi világlátással :) lehet remete leszek.

Jó éjt!