Napok

Jövő héten el kell döntenem, hogy szeretnék-e hosszabbítani az ösztöndíjon, avagy nem. Két hét távlatából ezt elég nehéz megmondani.

A szobámba már csak egy szőnyeg kellene a boldogságomhoz.

Megvolt a második órám is a nyelvsuliban. A tanárok érdekesek, a hétfői érthető, de keveset tanít egy óra alatt, a pénteki pedig még ennél is lassabb, amikor az már-már szinte elképzelhetetlennek tűnt, jött és felülmúlta pályatársát. Egy néger pali, aki franciául nyomja a szöveget, már elkezdtem jót derülni rajta, hiszen komolyan vette a stand-up-comedy-n kívül másnak be nem illő előadását. Ekkor viszont észrevettem, hogy ez mégsem komédia, visszatért a komótos tanítási stílusához, ami főként abban rejlik, ahogy a betűket rajzolja a táblára, sőt, ha valami nem kellőképpen művészi még le is törli és újra írja. Táblázatrajzolás 15 perc, én már rég tudom mit akar és előre ki is töltöm, amikor ő még a felénél jár. Az érdekes az, hogy a „diáktársaim” még nála is később fejezik be. Szóval kissé komikusnak találtam a helyzetem szétnézve, nem gondoltam eddigi rövidke kis életem során (ami idén elérte a negyed évszázados bűvös határt is), hogy valaha is egy fejkötős asszonyokkal és néger emberekkel teli teremben fogok ülni és franciát tanulni. Ha nem tudnám hol vagyok, azt hinném Afrikában, valami arab országban, néha így is azt hiszem.

Azóta szétnéztem kicsit, de még mindig nem jártam mindenhol, ahol szeretnék, és közel sem jártam mindenhol, ahol illene vagy érdemes lenne. Láttam a királyi palotát, szép parkokat. Hihetetlen milyen szépek és tökéletesek az utcák még a belgákat nem látott kerületekben is. A dolgok jól működnek (1-2 párat kivéve), az emberek sokat dolgoznak, de általában meg is van mindenük ami kell, sokszor még több is. Ez nem vonatkozik a bevándorlókra, akiknek még így is nehéz a helyzete, hogy befogadja őket ez a kis ország. Sokan nem szolgálnak rá a bizalomra, másoknak pedig pont emiatt nehezebb. Ezt a suliban is látom. Nem könnyű úgy tanítani, hogy a gyerekek éjszaka dolgoznak, vagy délutánonként és az órákon fáradtak, tele vannak gondokkal. Előbb-utóbb mindig megcsinálják a feladatuk, a minimumot legalábbis igen. A tanár, akihez beosztottak, egy vagány, fiatal tanárnő. Már azt is értékelnie kell, ha valaki egyáltalán próbálkozik a megoldással. Vannak nagyon ügyes osztályok és vannak olyanok is, ahova úgy megyünk be, hogy legalább egy kicsit lendítsünk rajtuk, ha sokat nem is érünk vele. Még új vagyok nekik, muszáj angolul beszélniük velem, így hasznosíthatják, amit eddig tanultak, így már nem is annyira haszontalan az angol.

Szomorú vagyok sokszor, amikor látok egy-két fiatalt a padokban, csendben, magukban ülni… sokan azért jöttek ide, mert otthon háború van. Albániából, Csecsenföldről, Afganisztánból… nekik tényleg nem volt választásuk. Ők azért jöttek el, mert nem tudtak ott élni, én meg otthagytam a szép kis hazám, pedig már igazán nem vágyom több tapasztalatra külföldön. Éppen eleget szereztem ahhoz, hogy értékelni tudjam, amit a haza és az otthon adhat nekem. Mégis megtettem, az agyamra megyek. Ez egy önműködő szerkezet, meg akar erősíteni, még több akadálynak kitenni, még több tapasztalathoz juttatni, hiába nem akarom. Nyugalmat és harmóniát szeretnék, állandóságot. Mégis felrúgom időről-időre. Nem tudom unalmas lenne-e. Biztos van oka, hogy így van.

Mindenesetre tudom mit jelentenek a zöld lankáink, megszerettem a Balatont, értékelem minden szépségét a hazánknak. De elég volt már először eljönnöm, három éve, hogy mindezekre rájöjjek. Szép és értékes és fontos, mert a miénk. Nem akarok és nem is tudnék máshol élni.

Most eléggé egyedül vagyok és akkor sem lesz ez másként, ha végre ráveszem magam, hogy találkozzam emberekkel, innen-onnan ismerősökkel. A saját nyelvemen akarok beszélni. Semmilyen más nyelven. Jó lenne sokat beszélgetni, tanulni, átértékelni, rájönni… nem vesznek körül ilyen emberek.

A kislányok aranyosak, heti két délután jobban kifáraszt, mint a suliban egy egész hét. Utoljára valahogy 0 és 10 éves korom között lehettem ennyire aktív bújócska, éneklés, fogócska, rajzolás, táncolás és activity terén, mint mostanában. Kénytelen leszek franciául beszélni velük… bár néha mondják, hogy jobb, ha angolul próbálkozom, még azt is jobban megértik :D

Holnap városnézés, este találkozom néhány ösztöndíjas hasonszőrű zsenge teremtménnyel. Mi mást írhatnék…

Jó éjt!