Összezavarva

Emis & Lilla

Aytac & Lilla, török-magyar barátság

...elmúlt...múlik...

Tegnap Ahmed, a francia fiúnk szülinapját ünnepeltük, lot of fun, ahogyan mindig is... utánozhatatlan Erasmus bulik... ezt nem lehet elmesélni, ennyiféle nemzetiség, együtt, mostanra már rengeteg közös dalt tudunk, minden nyelven "egészségedre"-t mondani :)és beszélni is pár szót, játszva tanulunk a másik kultúrájáról, nyelvéről, mert a személye miatt akarjuk tudni!

Íme a portugál fiúnk magyar pólóban :D és érti!!!

Azonban végig érezni lehetett a nyomást mindenkin, a legtöbb embernek már mentek el "legjobb barátai" innen, egyre nehezebb... be-beszökött a búcsúzás hangulata a szobákba és az, hogy bármennyire is fáj, lesz, akit talán soha nem látunk viszont. Ennyi embernek képtelenség kapcsolatban maradnia. Tervezünk, ígérünk, nagy ölelés, hamarosan találkozunk... így legyen! Sosem lesz ugyanaz.

...és ilyen sem lesz soha az életben mégegyszer. Ez megismételhetetlen és utánozhatatlan, a világ legszerencsésebb diákjai, akik így tanulhatnak és tölthetnek el pár hónapot, együtt!
Jogos lehet:

Oh when I look back now
That was seems to last forever
And if I had the choice
Ya - I'd always wanna be there
Those were the best days of my life...

Evy-vel, 'my Greece'Szülinaposunk, Ahmed:) csak 21 még :D

Miután a francia házból továbbindultunk, tömegesen, a sok sárga biciklivel, ki-ki ketten-hárman egy bicajon :D, hajnalig hallgattuk a francia fiainkat gitározni, a magyar lányok házában kötöttünk ki végül, ettünk kolbászt és hallgattam a portugál fiúkat, hogy mit is sajátítottak el a lányoktól fél év alatt:) Odáig jutottak, hogy már magyar feliratú pólót hordanak :D A litvánok és a spanyol "bátyóm", aki húgának fogadott, benyakalták a maradék pálinkát. Még a körtét is kiették belőle :D A legtöbb ember azonban már a szó hallatára, pálinka, menekülni kezdett :D és csak a válluk felett kiáltották vissza nagy sietségükben, hogy nem akarják megölni magukat és soha az életben nem ittak még annál erősebb piát:) Aztán mondom, nem olyan erős az, a válasz: MERT TE MAGYAR VAGY :D

Ma még együtt és nincs tovább,
átkozottul kemény a világ...

Mihalis-szal, MALAKA :D már foci-drukkoló dalt is tudok görögül :D

Igen, miután tegnap este hajnal háromig írtam kis bejegyzésemet és minden kitörlődött, próbálom megismételni a lehetetlent.

Elindultam haza, a város gyönyörű volt és megálltam egy percre, mért rohanok mindig, mindenhova, elfutok a dolgok mellett vagy azok futnak el mellettem?
Így hát csak lassan indultam tovább, reggel öt és hat óra között, figyelve a város minden apró rezdülését és ébredését, és ugyanazok az érzések kezdtek el keringeni bennem, mint anno, amikor az otthonomat hagytam el. Nem is olyan sokára már nélkülem fog ugyanígy felébredni a város...

"a világ nem áll meg veled, újul-születik, veled vagy nélküled..."

A hajnali félhomályban próbáltam ugyanúgy mindent a szívembe és a fejembe vésni, mint amikor majdnem öt hónappal ezelőtt utoljára szálltam fel a 22-es buszra az Egyetemvárosban, majd hagytam el kis falumat és az országot. Örökre akarok emlékezni mindenre, ami itt történt velem, erre a kicsit több, mint három napos csodára.
Csak merengtem és áztam...áztam...

Ahogy az állomás utcájára értem, a kis utcába, ahol annyiszor tértünk be valahova, csak együtt lenni és múlatni az időt, a sarkon megláttam a szülinapi csákót, elázva, a földön. Még Emilijaval vittüka buliba és nem egészen két órája hagyhatta el a szülinapos, amikor megálltunk nagy zsivaj közepette, hogy merre is menjünk tovább. Most csend volt, csak az eső kopogott... ez a kis csákó tudatta velem, hogy vége... ennyi volt.

Nos, azóta mérhetetlen magány hatalmasodott el rajtam. Üres ház, majdnem üres város. Aki fontos lett, már mind hazament, szerte Európába.

Azonban megtudtam kire számíthatok otthon és kik az igazi barátaim. Akikkel mindennapos kapcsolatban voltam, szinte nem is kerestek egyáltalán fél év alatt, vagy egyszer-kétszer. Nem, nincs semmi baj, ha hazamegyek, sem fogok haragudni vagy neheztelni, sőt, örülök, hogy tudom, hányadán állunk. Letisztult minden ezt illetően. Sokan pedig kerestek, akiktől nem is vártam volna. És azt is meglátom, itt melyik kapcsolat mennyit ért, ha hazamentünk. Akivel akarunk még találkozni, azzal fogunk is, ha nem, akkor pedig nem is kell eröltetni.

Sokat tapasztaltam és tanultam. Soha nem érzett érzések, élethelyzetek. Soha az életben nem kellett még ennyi embernek búcsút mondanom... nehéz, de mi nem az? Megszoktuk. És ugye tudjuk, hogy a lehetetlenhez is csak kicsivel kell több idő, mint a nehéz dolgokhoz, így hát... állok szilárdan a saját lábamon, immár egyedül.

Egy ideig nem voltak álmaim, mert benne voltam az álmomban, amit épp megvalósítottam, ilyen az ember, mindig többet akar. Pár hete, hónapja újabb álmaim lettek és most ugyanazért imádkozom, amiért akkor is, mielőtt eljöttem:

"...álmodtam egy világot magamnak
itt állok a kapui előtt,
adj erőt, hogy be tudjak lépni,
van hitem a magas falak előtt."

A játék végetért és ezután jön csak a munka, amihez igazán sokkal több erőre van szükségem, mint az eddigiekhez volt. A jövőm múlik rajta.
...és otthon, valljuk be, sokkalta kegyetlenebb a világ. Rossz helyre születtünk? Tán nem.

Sokkal jobb kedvem van, mint tegnap, úgyhogy tán jobb is, hogy a blogom szabotálta a tegnapi bejegyzést.

Közelremutató terveimről :)

Szeretettel várok mindenkit csütörtökön, június 19-én felolvasóestemre MISKOLCRA, a Nyilas Misi Házba, 6 órakor.

Utána E/3 végreeeee és ROCKY :D:D de hiányzott már :):)
Nem is tudok majd ennyifelé szakadni majd :D mindenki az első perceket akarja, a reptérről nem akarnak hazaengedni :D mikor még el sem indultam. Aztán meglátjuk mi lesz utána... ha az első percek elmúltak.

Itt pedig szép volt, jó volt, épp elég volt :) Ideje hazamenni és megpihenni.

http://www.youtube.com/watch?v=C-kTBgk_kAc&feature=related

"...ha nincs hely, ahol élj, indulj hazafelé!"