Forróság

Elevenen perzselt lettem. Tegnap 35 fok volt, tegnapelőtt 33. Este is 26-28. Nem bírom.

Reggel 8-kor 21-et mutatott kinn a hőmérő, pólóban is melegem volt, szóval ilyen napok lesznek decemberben. Azt hittem a 20 fok körüli hőmérséklet kevesebb... de nem. Küldhetem haza a ruháimat és küldhetitek utánam, amit otthon hagytam, vagy bevásárolok :) ez jobban tetszik.

Még mindig nem vagyok 100%-osan meggyógyulva, az időjárás kikészít. Mi lesz velem, ha hazamegyek karácsonyra? Megfagyok.

Ma elment az áram, még jó, hogy villanytűzhelyünk van és a lap-topomnak nincs aksija :) De így legalább tanultam spanyolt és kidíszítettem a szobám végre.

Ma José-val és ifjabb Juan Carlos-szal reggeliztem, kérdezgettek, hogy milyennek látom a spanyolokat. Ők másabbak, mint a legtöbb spanyol. Visszafogottak, csendesek, még jó, hogy a munkatársaim, bár munkaidőben is szól a zene az irodában, meg néha az asztalon fetrengve röhögnek, nem értem min, de azon is nevetnem kell, ahogy rájuk nézek.

Amúgy csendesek tényleg. Szóval elmondtam, hogy a spanyolok általában hangosak és ezt nem bírom. De tetszik, hogy lazák, életrevalók, könnyedén vesznek mindent. Persze, ez nincs mindenhol így az országban, sőt, a városban sem, én egy egyetemet látok csak, de ahol pénz van, ott minden könnyebb, még ha sokat is kell dolgozni érte.

Az egyetemen max. 6-7 órát dolgoznak az emberek, akkor reggeliznek, amikor akarnak, akkor ebédelnek, amikor akarnak, napközben bankba mennek, bevásárolnak, száz cigiszünet...és így tovább. Persze, van, aki keményebben dolgozik.
A spanyol kultúra tetszik, a sokfélesége... bár még közel sem ismerem az ország legtöbb részét.

Azt mondták, túl feszültek vagyunk és ezt nem először kapom meg, mióta itt vagyok. Bár meséltek japán és koreai ismerősökről, akik napi 18 órát dolgoznak, a másik véglet.

Próbáltak nyugtatgatni, hogy biztos azért stresszesek a magyar emberek, mert nem süt eleget a nap az országban :) oké, fogjuk erre, mondtam. Így nekem is könnyebb. Ennek át is vihetjük az értelmét. Úgy is igaz lesz.

Pablo-val is beszéltem, aki még tavaly nyáron töltött nálunk pár napot, Romániából jött haza bicajjal és megpihent nálunk, most Madridban lakik. Október végén megyek hozzá. Ő is azzal jött, hogy túl sokat aggódom, miközben csak azt szerettem volna megtudni, hogy meddig maradhatok nála és, hogy lehet e repülőjegy dátumot változtatni. Szerinte ez aggódás. Ha rengeteg pénzem lenne, nem érdekelnének az ilyesmi dolgok. De így, mindent előre meg kell gondolni, ők ezt nem értik.

Le kellene engednem, talán.

Ma elkerültem idősebb Juan Carlos-t, kicsit furdalt a lelkiismeret a nap első részében, de annyira fájt a fejem (lassan két napja), hogy nem bírtam volna a bagószagot és a papírtömegeket.

Holnap Erasmus-os buli. Menni kellene. Marokkóról most lemaradok, mert Madridban leszünk, mikor a többiek mennek. Majd legközelebb.

"Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni.

Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve"

(Andrew Matthews – Élj vidáman!)

Mit gondoltok?